Pra Loup (2002)

Az egész Pra Loupon kezdődött, ahol 1975-ben a Tour de France 15 etapjának befutóját tartották. Akkoriban még Merckx volt a császár, 2002-ben pedig mi hódítottuk meg a havasokat. Utunk 2002. március 1-jén valamikor este hét és nyolc óra körül kezdődött.
Összesen 14-en voltunk: Petra, Kinga, Andi, Lívi, Gorán, Szeszko, Nizsa, Minizsa, Bence, Andor, Zoli, a Misángyi testvérek: Miki és Balázs és természetesen én. Felpakoltuk a csomagjainkat az egyik utazási irodás busz csomagtartójára, majd utaztunk, utaztunk, utaztunk és utaztunk, ahogy az Franciaország felé lenni szokott. Mire odaértünk leesett a hó is, de ez nem okozott gondot.
Két apartmant kaptunk. A fiúk: Nizsa, Minizsa, Szeszko, Andor, Bence és Zoli kerültek egy apartmanba, mi pedig nyolcan egy másikba - négy lány, négy fiú. Az apartmanok más házban voltak, a mienk kicsit messzebb a pályáktól. Kettőnk között volt egy kisebb sétáló utca boltokkal, síszervizekkel, síkölcsönzőkkel és egy piciny jégpályával.

Hamar vége lett a hóesésnek és első két nap úgy leégtünk, hogy nehéz volt eldönteni, hogy mi fáj jobban: az ember orra, vagy füle. Mindenünk piros volt...már messze nem egészségesen piros. Lívi arcát annyira megviselte, hogy teljesen feldagadt. A képét inkább nem teszem be, mert a végén még megrémülnek kicsiny gyermekei. (Hol volt még ekkor Dóri, Réka vagy Kamilla?! Még Bence és Lívi együtt sem voltak.) Ezen a ponton megtanultuk, hogy 2000 méter fölé naptej nélkül nem jó menni.
Napjain úgy teltek, mint a szokványos síelős napok: reggel ki a pályára, síelés, dél körül valahol magunkhoz vettünk egy sört/forralt bort/teát és némi kaját, majd délután újra sí, este pedig vissza a szállásra. Este átjártunk egymáshoz vacsora után. Pontosabban mi átmentünk a 6 fős apartmanba a fiúkhoz, mert gyakorlatilag mire ők elkezdték melegíteni a napi adagot, mi már el is mosogattunk. Krisztián ekkor még nem volt velünk, úgyhogy még dominált a családi síelésből hozott rutin. Emlékszem arra, hogy Andorék indulás előtt éjszaka lefőzték előre a heti kaját, majd lefagyasztották. A sertéspörköltet egy Hey-ho-s dobozba tették be, mondván, hogy azt majd milyen praktikus lesz szállítani. Nem voltam egy ínyenc, de már akkor is úgy gondoltam, hogy ez a legalja; a gasztronómia csődje. A lényeg, hogy ettünk, ittunk, jól éreztünk magunkat. Activity-ztünk és együtt volt a társaság! Az egész társaság! Minden este! Nem volt pofavizit, nem volt saját szoba, gyakorlatilag egy légtérben éltünk. Alkalmazkodtunk a körülményekhez, igényünk pedig a nullával volt egyenlő.

No nem éppen a sípályával kapcsolatban! A síkörút két alapszabályát hallgatólagosan már itt lefektettük: 1. nem megyünk kétszer ugyanarra a helyre, 2. nem megyünk 80 km sípályánál kisebb síterepre. Pra Loup a maga a 165 km pályájával azt hiszem tökéletesen helyt állt. Bár utólag belegondolva nem volt túl jó síterep. Amikor esett a hó, akkor gyakorlatilag bárhol lehetett síelni, de a franciák trehánysága már akkor is meglátszott. Síelni még nem nagyon tudtunk, ettől függetlenül éveztük ahogy tudtuk. Volt aki snowblade-del, volt aki snowboarddal. Zolit például egy hétig gyakorlatilag nem is láttuk, de hősiesen végigküzdötte a hat napot a tanulópályán. Egyszer hazajött, mint egy hóember annyit esett, kelt. Alig ismertünk rá.

Itt láttam életemben először álló felvonót, ahova sílécekkel és síbottal a kezedben futva kellett felszállni. Mindezt bakancsban. Ez már inkább Val d'Allosban volt, ahova egyik nap átsíeltünk. (Ez is kilőve, mint jövőbeli potenciális úticél.) Itt találkoztam először koedukált mellékhelységgel, franciásan toilette-tel. Kicsit nehéz volt túltenni magam, hogy a sminkelő kisasszony át-átkukucsgál a piszoár felé, hogy csekkolja, hogy megüti-e a mércét a mellette álló srác bránere.
Szeszko sikeresen bevezette a zászlólengetést a legmagasabb csúcson. Azt hiszem minden évben készített egy ilyen képet. Remélem egyszer megosztja velünk és kiteszi a lakása falára. 9 év alatt szép mennyiség összegyűlhetett már.

Pra Loup emlékeimben valahogy így maradt meg. Hozzám hasonlóan remélem mások is szívesen emlékeznek vissza az első alkalomra.