Saalbach (2010)

2010. február 27-én nekivágtunk Saalbach-Hinterglemm sírégiónak, a szűz hó paradicsomának. Új fejezet nyílt ezennel, mert először látogattunk el a sógorokhoz. Ausztriába nem könnyű síutazást szervezni egy hétre. A közeli pályák mind kisebbek, a távolabbi pályák pedig legalább olyan drágák, mint Olaszország, ahol a hangulat és az atmoszféra mindent üt. Tirolba például évek óta tervezek elmenni, de sosem jött össze a nagy távolság miatt.

Saalbach (Ski Unlimited)

Mindössze 17-an voltunk. A tavalyi 30 fő mellett ez egy szűk családi körnek számít.
Kocsival mentünk természetesen. Saalbach sírégió szélén, Viehhofenben laktunk, éppen a síbuszjárat végén. A síbusz pocsékul van kitalálva, mert ha nem a legközelebbi felvonón akarsz felszállni a "síhintára", akkor ötször át kell szállnod. Egyszer le is maradtunk az utolsó buszról Szeszkoval.

A "jómadarak" a pálya szélén

Szállás Viehhofenben

A szállásunk elég jó volt. Pontosabban az egyik apartman, a másik pedig elfogadható. Elsőre kicsit nagy volt a kontraszt, de mint írtam, nem egyszerű megfelelő szállást találni Ausztriában. 2002-ben egy, maximum két pár volt a társaságban 2010-ben pedig már sokan párral jöttek, akik egy hetes nyaralást - érthető okokból - külön szobában szeretnének tölteni. A legtöbb apartman, azonban olyan, hogy a nappali egyben hálószoba is. Egy 6 fős apartmant, azonban 4 főnek kivenni, a magyarországi fizetések mellett luxus. Igen, a síelés manapság luxus. Szóval egy 6 és egy 10 fős (két szintes) apartmanban laktunk. Volt elég szoba mindenkinek, igazi sparhelt kályha, terasz. Elvileg le lehetett síelni a házunkig, de a végén már gyepen kellett síelni. Nem volt sajnos túl sok hó. Kisbér meg is jegyezte, hogy ő márciusban nem szeret síelni, mert minden tiszta latyak. Azóta nem tudom neki megmagyarázni, hogy ez egy téves általánosítás. Mindamellett az tény, hogy a hóhatár márciusban feljebb van, mint februárban.

Menü

Krisztián 2010-ben is kitett magáért. Kész menüvel készült, tökéletes volt a kiszolgálás. Hozzájárult persze, hogy közben professzionális kuktái lettek. A "nem síelők" társasága akkorára duzzadt, hogy azon gondolkoztunk, hogy lassan már a "nem síelők" elviszik a többieket "megsíeltetni". A társaság - mint említettem - 17 főből állt. A kemény magból Zoli kiesett, úgyhogy most már csak Szeszko és Gorán maradt. Szeszko profin megtanult síelni (köszönhetően Vincze Márton világhírű síoktatónknak), Gorán nem...de ezt most hagyjuk. A két "bástya" mellett jelen volt: Vera, Eszter, Kisbér, Éci, Krisztián, Batyu, Andris, Petyám, Böri, Gabee, Márti, Benny, Dóri, Pityu ("respekt"). A társaság némiképp megújult. Érdekes, mert éppen 7 év  után tört meg a lendület bennem (2002-2009), hogy megint egy nagyobb csapatot összeszervezzek.

Együtt a síhintán

Saalbach sírégió egyébként tökéletes. Hihetetlen helyeken jártunk. Mint említettem az elején nem volt sok hó. Szerencsére hét közben esett egy kevés. Épp annyi, hogy csütörtökön vagy pénteken 40 cm-es szűzhóban tudtunk síelni a fenti régióban. Találtunk egy síkatlant, ahol csak 1-2 csákányos vagy tányéros felvonó volt és voltak olyan részek, ahol a csönd felülkerekedett mindenen. Fenomenális volt! Sajnos másnap haza kellett jönnünk. A sípálya 200 kilométernyi, így besíelni természetesen nem tudtuk.

Éci és Kisbér a szánkón

Találkozunk a feleségem unokatestvérével, akik véletlenül ugyanide foglaltak szállást ugyanebben az időben. Hozzátartozik a story-hoz, hogy ők Skóciában élnek és véletlenül derült ki, hogy együtt megyünk síelni. Kihasználtuk az alkalmat és a pályán és azon kívül is összefutottunk. A két kis gyerkőc baromira élvezte a havat. A nagyszülők is ott voltak, így a szülők is kaptak néha egy kis kimenőt...például a szánkózás alkalmával. Merthogy 2005 után ismét elmentünk szánkózni. Lényegesen jobban voltunk felszerelve, mint korábban, de sajnos nem tudtunk annyit szánkózni, mert itt hamarabb bezárták a pályát. Összesen két vagy három csúszás fért bele összesen, de azért megérte; jó móka volt.

Pityu és az ajtó

Saalbach nagy élmény volt, nem csalódtam benne. A társaság is kitett magáért, a házinéninek is fel kellett jönnie, hogy megnézze miért esik szét a ház a feje felett. Nem amortizáltunk le semmit, de azért megdöbbentő látvány lehetett, ahogy Pityesz lekapta a közel egy mázsás bejárati ajtót és elkezdett vele táncolni. Nem ez volt az első és utolsó eset, hogy az ajtóval ropja a táncparkett közepén. Kíváncsi lennék, hogy egy pszichológus erre mit mondana.
Gabee mellé Benny betársult DJ-nek, így már ketten nyomták a zenét. Odatették magukat a lányok párszor, de a csúcs Kisbér volt, aki leejtett egy olyan "performance"-t (táncnak nem nevezném), ami alapján örökre búcsút vethet politikai ambícióinak. (Ezekről inkább nem teszek be képet.)
Számomra még mindig rejtély, hogy ezek a fiúk másnap hogyan tudják megállni a lécen. Valahogy mégis mindig sikerül nekik, és úgy tűnik a végén még mindenki megtanul síelni. Mártival bővült a "nebulók" listája, de olyan ütemben fejlődik, hogy pillanatok alatt be fogja hozni lemaradását.
A szokásos zászlós kép nem maradhatott el, így ezzel és egy vicces szánkós képpel zárom soraim. Holnap indulunk Cortina d'Ampezzoba.

A csúcson!

Gruppen szánkó