Síkörút: Val di Fiemme (2005)

Val di fiemme-i körkép

Pepitában folytatva 2005-ben megint Olaszországban, Val di Fiemme-ben jártunk. Tudtam, hogy ez jó választás, mert én a családommal már jártam itt korábban. Itt aztán volt minden: sérülés, buli, snowboard elhagyás, szánkózás és még sorolhatnám.

Krisztián

2005. március 5-én vettük a nyúlcipőnket és útnak eredtünk. Ki ahogy tudott, mert ez volt az első alkalom, amikor nem busszal mentünk. Valószínű, hogy közrejátszott Sybelles-i buszos kerülő és már voltunk annyira elengedve, hogy össze tudtunk szedni elég autót. Több szempontból érdekes volt a 2005-ös síelés. Csoda xls-esem szerint 24-en utaztunk. 12 lány és 12 fiú vállata be az utazást: Gorán, Szeszko, Kinga, Petra, Gabi, Linda, Andor, Kriszti, Blade, Zsuzsa, Gabee, Lívi, Zwack, Viki, Pista, Timi, Csaab, Zsuzsi, Csucsu, Heni, Andris, Nizsa, Vera és én. Ezzel beállítottunk a tonale-i rekordot...hivatalosan. Nem hivatalosan megdöntöttük, mert volt egy potyautasunk: Krisztián. Krisztiánt szerintem senkinek sem kell bemutatni. Ő a mi "papánk" hosszú évek óta: vigyáz ránk, főz ránk, gondoz minket, mint apa a gyermekeit. Úgyhogy nem hivatalosan 25-en mentünk a dolomitokba, de csak 24-en síelni. Krisztián minden nap készített az apartmanjában reggelit, kikísért minket az autóhoz, vagy a buszmegállóhoz, aztán hazament, pihent egyet, vagy kirándult egy kicsit, hogy hamar visszaérjen és el tudjon menni még vásárolni a vacsorához. A vacsorához, amit szintén Ő készített el. Szóval elkísért minket.

Vera

A másik érdekesség, hogy itt jött el először síelni velem a későbbi feleségem: Vera. Vera, aki utálja a hideget arra vetemedett a kedvemért, hogy eljön a sípályára, hogy megtanuljon síelni. Még szerencse, hogy az Alpok déli részére mentünk és március volt, mert így "feküdt neki az időjárás". Mai napig csak akkor síel, ha süt a nap...bár, mintha a legutóbb ez kezdett volna megdőlni. Na majd meglátjuk, hogy lesz a jövőben.

Egy csapat apartman

A társaság megint négy apartmanban lakott. A legnagyobb 8 fősben volt Gorán, Petra, Gabi, Linda, Gabee, Lívi, Andris, Csaab és Krisztián. Két hatfősben egyrészt: Andor, Kriszti, Zwack, Viki, Zsuzsi és Nizsa; másrészt: Blade, Zsuzsi, Pista, Timi, Csucsu és Heni. Szeszko, Kinga, Vera és én egy négyfős apartmanban aludtunk. Kényelmes nem volt, de az akkori igényeinknek megfelelt. Körülbelül 5 km-re voltunk a pályáktól, Teseroban aludtunk, ha jól emlékszem.

Tesero éjszaka

Tanítványok sorakoznak

Szokásomhoz híven itt is túlvállaltam magam. A csapat fele nem nagyon tudott még síelni. Volt aki itt húzott először bakancsot a lábára és volt akinek ez volt csupán a második síelése. Nem éppen a vérprofi Szeszkora, Goránra, vagy Petrára gondolok, hanem a főleg lányokból álló kis csoportomra. Szép számmal összegyűltek délelőttönként és itták a szavaimat. Egy-kettőjükből egészen jó síelő lett mára. Az volt a módi, hogy délelőtt a csoportos, mókás bemelegítő után elmentünk 1-2 órára gyakorolni, síelést tanulni, aztán beültünk egy Bombardinora és egy szendvicsre. Délután pedig mindenkit ment a maga útjára, így én is ki tudtam élvezni a golfpálya minőségű pályarendszert. Val di Fiemme 140 km pályával rendelkezik. Itt történt az az a sílift katasztrófa, amikor az amerikai repülőgép "lelökte" a tartószerkezetről a több tíz méter magasan vontatott felvonókabint. Meghalt egy tucat ember. Ennek köszönhetően a sípályarendszer az egyik legmodernebb Olaszországban. Nincs is messze Budapesttől, nem egészen 790 km. Hihetetlen szerencsések vagyunk, hogy ilyen közelre születtünk!

Val di Fiemme

Andris síel

Andor a kórház után

Említettem írásom elején a sérüléseket. Több sérülés is volt, de szerencsére egyik sem nagyon komoly. Andrisnak kellett otthon összevarni a sípcsontját, mert a síléc úgy kettévágta, hogy kilátszott a csont. Ezen kívül Andor ujjával történt valami. Azt hiszem elesett és a bottal összeakadt. Bementek a korházba, kapott egy gipsz félét és belenyomtak egy infúziót. Az infúzió szerintem enyhe túlzás volt, de külföldön ez alap, mert lehet utána számlázni. Szerencsére volt biztosításunk, így mindenkinek mindenét utólag rendezték. Úgy emlékeztem, hogy korábban sérülés nem volt. Most jut eszembe, hogy Tonale-ban is volt egy kisebb sérülés. Lívi húgának Diának történt egy jó kis szalaghúzódás a térdében. Nekem nagyon nincs meg, hogy hogyan történt, Diának biztosan jobban megmaradt.

A "tuti"

Persze Val di Fiemme-re nem a sérülések miatt emlékszünk szívesen. Inkább a bulik maradtak meg. Volt az pampeagoi részen egy bulihütte. Tulajdonképpen egy kinti sátor, amelynek a tetejét jó időben kinyitották. Középen bárpult, körbe bárszékek és bárasztalok. A fiúkkal és a jobban síelő lányokkal egyik zárás előtt beültünk egy sörre. Sört ugyan nem ittunk, mert mindenki töményezett, de a zenére hatalmas hangulat kerekedett. Alig tudtuk visszafogni magunkat és lesíelni az utolsó buszhoz.

Lányok a pulton

Másnap kaptunk az alkalmon és kocsival mentünk síelni, beáldozva egy-egy embert, aki sofőrködik. Záráskor az egész csapat fent maradt inni egyet. Jöttek egymás után a Long-Island-ek, alig bírtuk a tempót. A pultosok adták alánk a lovat, szólt az Irigymirigy a hangszórókból. A lányok pillanatok alatt a pulton kötöttek ki és ott ropták. A durva, hogy Vera például nem is ivott. A hangulat a tetőfokára hágott, mikor észrevettük, hogy lassan kezd sötétedni.

Lívi, Gabee és Gorán a Ski-doo-n

Csaab iszik

Mielőtt elindultunk lefelé Gorán és Gabee kipróbálta a carabinieri ski-doo-it. Gyorsan Lívi is felpattant mögéjük egy fotó erejéig. Mindenki elindult lefelé. Nem mindenki tudta, hogy merre megy, így hamar szétszéledtünk. A pálya felénél félig ránk is sötétedett. Annyira, hogy Timinek sikerült elhagynia a snowboardját. Koordinációs problémái voltak és az egyik pillanatban, amikor a pálya közepén valamilyen számomra érthetetlen okból kifolyólag levette a szökevénypánt nélküli boardját, husss... az elillant. Annyira készen voltak, hogy csak nevettek. Aznapra ki is dőltek.

Csaab megdorgálva

A társaság nagy része azonban hazaviharzott, bekapott valamit és elindult Obereggenbe szánkózni. A szánkókölcsönzőnél kezdett gyanús lenni, hogy alábecsültük a szánkózás rejtette veszélyeket. A szánkó, amit kaptunk nem úgy nézett ki, mint a mecseki dombon használt szoci szánkóink; ez masszív volt és áramvonalas. Beszálltunk a sífelvonóba és elindultunk a hegy felé. Amikor felértünk leesett az állunk. Nem tudtuk, hogy hol a pálya, de egy srác előttünk - bukósisakban és síszemüvegben (!) - nekiindult egy 50 m hosszú 2-3 szánkónyi széles alagútnak. Az alagút körülbelül 100 méterre lehetett nyíl egyenes előre, mindenféle kanyar nélkül egy piros pályákra jellemző dombon lefelé. Már a szemem előtt lebegett, hogy valamelyikünk nem talál bele az alagútba és az oldalán placcsan, amikor elindult az első pár. Kettesével mentünk: fiú-lány, illetve volt akinek csak fiú jutott. Mi, fiúk, mondtuk a lányoknak, hogy csak üljenek előre és ne csináljanak semmit, majd mi fékezünk és irányítunk. A pálya közepén teli torokból ordítottam Verának, hogy fékezzen ő is, mert különben a következő kanyart nem vesszük be. A többiek ekkor már szétszéledtek. Gabee a párjával egy oszlopon kötött ki. A szerencsétlen az volt, hogy a térdével tompította az ütközést. Ő kidőlt. Aki tovább tudott menni az több, kevesebb sikerrel eljutott a pálya aljáig. Persze a végén volt még egy-két lefejelés, elszállás, ami Heninél egy szájfelszakadás és a lányok csoportos hüttébe vonulását eredményezte. A fiúk pedig örültek, hogy végre eljött az ő napjuk. Csaabtól mindannyian rettegtünk, mert nála elgurult a gyógyszer és félelem nélkül ontotta a köröket. Másnap Gorántól "meg is kapta a magáét". Fel-le mentünk kétszer, vagy háromszor, egészen zárásig. Hiba volt bukósisak, síszemüveg nélkül félcipőbe menni. A fékezéstől annyira felcsapott a hó, hogy semmit nem láttunk, a cipőnk pedig elkopott. Hamar eltelt az a másfél óra. Szerencsére más sérülés már nem volt.
Biztosan lenne még mit írnom, de elvesztem az emlékekben, úgyhogy zárom soraimat néhány vidám fényképpel.