Tonale (2003)

Tonale

A következő állomás Tonale.

Reni, Kinga és Judit

2003. február 14-én indultunk busszal. Saját buszunk volt! Az utazási iroda kicsit elszámolta magát, így rajtunk kívül nem volt más az 50-60 fős buszon. Összesen 24-en (!) voltunk, de négyen kocsival jöttek, így mindenkinek volt 3 saját széke. Lehetett válogatni. Hamar kiderült, hogy ez inkább hátrány, mint előny, mert amikor elfogyott az első "kör", akkor felfedeztük, hogy nincs fűtés a buszon. A sofőrök azt mondták, hogy sajna ez ilyen, ezt dobta a gép, a masina ennyit tud. Évekkel később kiderült, hogy igazából a fűtés elromlott és már nem tudták megjavíttatni indulás előtt. Kint pedig -10 fok alatt volt a hőmérséklet. Miközben a leheletünk az ablakra fagyott próbáltuk átvészelni az éjszakát. A bátrak nagykabátban lementek kártyázni a társalgó részbe. Szeszko pedig az egész utat gyakorlatilag a sofőrökkel töltötte. Azt hiszem ez már Pra Loup felé is így volt. Nem tudom ezt miért szerette annyira, de biztos így egy kicsivel mindenki előtt érkezhetett meg a célállomásra. Hiába a versenyszellem azóta sem lankad!

Tonale

"Pályaszállás"

A célállomás, mint már említettem, Tonale volt. Más néven: Val di Sole, vagyis a Nap Völgye. Pontosabban Val di Sole három különálló síterepből áll: Folgarida-Marilleva, Pejo és Tonale. Folgarida-Marilleva össze van kötve Madonna di Campiglioval, de Madonna már nem tartozik hivatalosan a Val di Sole sírégióhoz. Tonale a maga 80 km-es pályarendszerével éppen csak megütötte a limitet, a 3016 méterig felérő pályák nyújtotta lehetőségek kellően vonzóak voltak ahhoz, hogy kipróbáljuk. Tonale nem egy tipikus olasz falu, inkább egy csöppnyi Franciaország Olaszország közepén. 1883 méter magasan fekszik és tele van ronda szállodákkal. Mi is egy ilyenben laktunk, ami állítólag pályaszállás volt. Gyakorlatilag gyalog megközelíthető volt a szállásról a sípálya. A falu nem volt túl nagy, gyalog könnyen bejártuk nappal-éjszaka. Volt miért...de erről majd később.

Lívi és Bentse együtt

Visszakanyarodva kicsit a névsorhoz, mint már említettem 24-en mentünk. A 14 fő után 24-en! Wow! Kik is voltak? Szerencsére a "csoda xls-em" is 2003-ra datálódik, így pontosan megvan a névsor és az apartmanbeosztás. A pra loupi csapatból ott volt: Kinga, Lívi, Petra, Szeszko, Andor, Gorán, Zoli, Bentse, valamint én (9 fő). A felállás kicsit változott, Lívi és Bentse már egy pár volt, a többiek nagyjából tartották magukat az előző években megszokottakhoz. Jöttek újak: Csucsu, Heni, Führer Dia, Zsazsa és akkori barátnője Kati, Mathifou és Annácska, Petra barátnői Kocsis Juci, Linda, Szeszko húga Judit és barátnője Reni, Soosi és testvére András, valamint András barátnője Bea és végül, de nem utolsó sorban Pista (15 fő). Így voltunk 24-en.

A csapat nagyjából

Soosi testvére és Mathifouék külön-külön kocsival jöttek. Majdnem össze is törték egymást egyik alkalommal, amikor egyikük ment a másikuk jött Livigno felé. Azért írom, hogy felé, mert azon az úton találkoztak, ahol egyébként senki sem járt, mert az egy olyan hágóhoz vezetett, ami télen le van zárva. Azt hiszem végül egyikük el is jutott, hogy hozzon egy másfél literes Bacardit 7 euróért.

Tonale hosszú évek egyik legjobban sikerült síelése volt számomra. A csapat nagy része minden este összejött  az egyik apartmanba. Éjszakai vetélkedő "feeling" volt, mert ilyenkor 20-22 fő összezsúfolódott egy 4 fős apartmanba és megmondani nem tudom, hogy mit csináltunk, de inni biztos nem ittunk. Mindenkinek egyébként 4 fős apartmanja volt, ami úgy nézett ki, hogy egy légtér, az előszobában egy emeletes ágy, aztán egy konyha nappali, ami egyébként egyben a másik hálószoba is volt kihúzható kanapéval. Frankó volt!

Tonale-i napsütés

Szeszko hagymát vág

A kaja megint a legalja, mert Krisztián ilyenkor még lőtávolban sem volt. Szeszko úszószemüvegben vágta a hagymát, miközben Andor és én próbáltuk összegyúrni a fasírtnak valót. A massza összeállít, de este tízkor még bőszen sütögettük, mert a tűzhely túlmelegedett és állandóan leverte a biztosítékot. Így mind a négyen részt vettünk a főzésben: két serpenyőt fogta egy-egy ember, valaki a biztosítótáblánál állt és a negyedik szellőztetett, mert már kibírhatatlan olaj szag terjengett. Nem a legsikeresebb főzésünk, de éhen akkor sem maradtunk...azt hiszem a lányok áthoztak valami maradékot.

Bartender

A szobabulik után pedig indultunk az éjszakába. Nem minden nap, de minden másnap azért lenéztünk Mathifou által felfedezett koktail bárba. Nem sokan voltak rajtunk kívül, így a DJ a táncoló leányainknak játszott, én törtem-zúztam az üvegeket, a többiek meg vagy pörgették-forgatták a lányokat, vagy egyszerűen csak ittak. Éjszaka 3-4 felé fürdetések közepette hazavánszorogtunk, majd reggel 10 felé indultunk ki a pályára. Nem értem, hogy hogyan éltük túl, de az egyik nagyon durva buli után emlékszem, hogy délelőtt csak kóvályogtam a pályán. Le kellett ülnöm egy órára a hóba, hogy ne legyen komolyabb bajom.
Aztán egyik nem éppen józan pillanatunkban kitaláltuk, hogy holnap mindenki snowboarddal megy fel a pályára. Nem emlékszem már pontosan, hogy ez Tonale-ban volt-e, de szerintem ez is ide tartozik. Jó, hogy snowboardozni Petrán és rajtam kívül senki sem tudott. Nem, hogy nem tudott, de még snowboardot sem láttak és mivel az előző éjszaka jól sikerült gondolom a véralkohol szintünk sem a normális közelében sem volt.  Mindenki tud magára vigyázni mondtam magamban és mielőtt komolyabban megfordult volna a fejemben, hogy "feladom, ez nem jó ötlet", a 6 delikvens 6 felé megindult...egyszerre! Az egyik fel sem tudott állni, míg a másik a pálya alján volt már régen. Utóbbi, Andor, annyira belejött, hogy pár perc múlva azt sem tudta, hogy fiú-e vagy lány. Komolyan! Beütötte a fejét (hol volt akkor még bukósisak?) és nem tudta megmondani, hogy hol van. Először azt hittem, hogy poénkodik. Azt nagy nehezen kitalálta, hogy síelünk, de, hogy milyen országban és kikkel jött együtt arról fogalma sem volt. Megijedtünk, megröntgeneztettük és szerencsére nem lett maradandó sérülés. Talán ez volt az elmúlt 9 év legkomolyabb sérülése (no meg Andris bokametszése, de arról majd később).

Csúcshódítás!
Az apró pont az én vagyok,
előttem az útvonal. Pista fotózott.

Egy másik emlékem, amikor Pista kitalálta, hogy a pálya tetejéről fel kellene mászni a csúcsra, majd a szűz hóban lesíelni. Közel 150 cm-es hó volt és ennek körülbelül a felső 1 métere simán besüllyedt, amikor beleálltál. Mondtam neki, hogy induljon el, ha felért felmegyek utána. Hát nem elindult! Így a következő körben utánaeredtem én is. Nem értem hogy ment fel, de úgy gázolt át a havon, mint Mózes a Vörös tengeren. A csúcson utolértem és leültünk kicsit elmélkedni. Hamar rájöttünk, hogy ez nem volt túl jó ötlet, mert ahol ülünk ott már valószínűleg nincs szikla, csak hótömeg, ami a napsütésben akár meg is indulhat. Szerencsére nem indult meg, úgyhogy felcsatoltunk és lebotorkáltunk. Szűzhó síelni még nem tudunk.
Többeknek Tonale-ban indult síkarriere a kezem alatt, kezdtük megérezni a szinkronsíelés szépségeit és itt kaptam meg a hidrogénezett hajú sapkát ajándékba. Zolival megint egy hétig nem találkoztunk a pályán, mert ő rendíthetetlenül kitartott snowboard szenvedélye mellett.

Szinkronsíelés

Mozgalmas volt Tonale, az egy hét hamar eltelt. Visszafelé még sikerült a határon útlevél nélkül átmenni és közben a járda közepére épített (!) villanyoszlopot izomból lefejelni, amitől pár nap alatt vicces monoklim lett. Kitörölhetetlen emlék marad mindörökre.