Mint említettem korábban a történet valahol 2001-2002 körül kezdődött. Ha jól emlékszek, akkor 2002-ben kezdtük a sítúrát. Persze korábban is jártam síelni - mély tisztelet és köszönet érte a családnak -, de ez volt az első az én szervezésem alatt. Korábban a szüleimmel jártuk először Szlovákiát, később Ausztriát és Olaszországot.
Első síelésem műanyag lécen és fűzős bakancsban Zdiarban [zsdjár], Szlovákiában volt. Emlékeim szerint kegyetlenül messze volt, betegen utaztunk hárman testvérek egy ladában (nem zsiguliban, az már lada volt). A határnál sírva fakadtunk, amikor megtudtuk, hogy még csak félúton vagyunk. Messze volt, de legalább hó sem volt. Olyankor Chopokra mentünk át, ami kicsivel hóbiztosabbnak bizonyult. Baj ennek ellenére is volt elég, úgyhogy duzzogni és sírni lehetett épp eleget. Jaj, szegény szüleim!
Később átpártoltunk Ausztriába, ahova nem kellett vinni pálinkát a liftkezelőnek, hogy engedjen be minket kétszer egy lyukasztásra. Sor sem volt, ellenben megkérték az árát. Semmeringet látogattuk két-három éven át, aztán átmentünk Hirschegg/Salzstiegl terepre, majd Klipitztörlön kötöttünk ki, ahol próbáltam a saját lábamra állni és elkezdtem normálisan síelni. Autodidakta módon fejlesztett technikám nem volt éppen tökéletes, de legalább látványos volt a fejlődés. Mentoraim a osztrák pályaépítő símunkások voltak. Valahogy olyan volt a szerepük, mint Eddy Murphynek a Fergeteges forgatás című filmben: eljátszották a főszerepet (tanárt), csak éppen nem tudtak róla.
Klipitztörlön volt sérülés, baleset, minden ami kell. Megállapították, hogy elhalt a patellám (röhej!), de azóta is síelek tovább. Aztán eljutottunk Olaszországba, a síelés paradicsomába, Val di Fiemme-be. Tudjátok, ahol az amcsi vadászrepülő addig vagizott, míg elvágta felvonó acélsodronyát és meghalt vagy 20 ember. Még szerencse, hogy egy héttel korábban voltunk kint és a felvonó nem volt félig sem. Egy évvel később, amikor visszamentünk mindent kicseréltek. Annyi pénzt tömtek bele az amerikaiak kárpótlásul, hogy azóta az egyik legmodernebb síterep lett Európában.
Aztán egy évvel később átmentünk Sella Rondára. Pontosabban Marmolada gleccserre, de amikor nem volt elég a gleccser és a körülötte levő pályák, akkor átugrottunk a Bel Vedere-re, vagy tettünk egy érintő kört az 1400 km-es pályarengetegben. Itt síelgettünk pár évig, amikor is én elköltöztem otthonról és lassan kezdtem magam lábára állni, síutat szervezni ismerősöknek, barátoknak.
Eljött 2002, az első franciaországi utazásunk. Pra Loupról és a többi utazásunkról a következő bejegyzésben folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése